Partnerek

Ismerje meg csapatunkat és ha kérdése van, keressen meg minket – örömmel válaszolunk!
 

 

 

A Panteion Társadalom- és Politikatudományi Egyetem 1930-ban jött létre Politikai Gazdaságtani Szabadegyetem néven. Ez volt Görögország első politológiai iskolája, ma az ország ötödik legrégibb felsőoktatási intézménye. Jelenleg kilenc tanszékkel működik, amelyek lefedik a politikai és társadalomtudományok összes területét, kilenc kurzusa foglalkozik a társadalmi nemekkel, és van egy tanszékek közötti posztgraduális programja „Nemek, társadalom és politika” címmel. 2006 óta működteti a Társadalmi Nemek központját; ez a Panteion Egyetem kutatási laboratóriuma, amely a nemek esélyegyenlőségének szakpolitikai elemzésével kapcsolatos kutatással és oktatással foglalkozik. A 2016 óta évente megtartott TEDxPanteionUniversity rendezvényen szakértők, tudósok és aktivisták adnak elő a nemek és/vagy az LMBTI identitások témájában.

A Panteion számos Európai Unió által támogatott projektben vesz részt, ezeket az Európai Unió Jogok, Egyenlőség és Polgárság programja, az Erasmus+ program és a Horizont 2020 program támogatja.

A Panteion Társadalom- és Politikatudományi Egyetem a projekt koordinátoraként és kutatási szakértőjeként a Bring-In projekt általános vezetéséért, minőségbiztosítási eljárásaiért és kutatási tevékenységéért felelős.

 

 

A Symplexis görög nonprofit szervezet, amelynek célja az esélyegyenlőség biztosítása mindenki számára. Ennek érdekében készségfejlesztő, megerősítő és az aktív társadalmi részvételt elősegítő tevékenységeket végez, elsősorban a lakosság legsérülékenyebb, kevesebb eséllyel induló rétegeire koncentrálva. A Symplexis célja a társadalmi kohézió növelése olyan tevékenységek és projektek megvalósításával, amelyek a kirekesztésnek és marginalizációnak leginkább kitett csoportok befogadását igyekeznek elősegíteni. Jogvédelemmel, az áldozatok megerősítésével és tudatosságnövelő kampányokkal is foglalkozik.

Tevékenységei a felhasználók igényein alapulnak és négy fő területre koncentrálódnak:

  • A leginkább rászorulók társadalmi és gazdasági integrációjára, ezen belül a szegénység csökkentésére, a marginalizáció megelőzésére és a hátrányos helyzetű csoportok (különösen a harmadik országokból érkezők) fenntartható integrációjára irányuló tevékenységekre.
  • Az emberi jogok védelmére és támogatására olyan tevékenységeken keresztül, amelyek sokféle hátrányos helyzetű csoport – nők, gyerekek, idősek, erőszak és emberkereskedelem áldozatai, az LMBTQI közösség, romák, kísérő nélküli kiskorúak, migránsok és menedékkérők/menekültek – igényeire fókuszálnak.
  • Sérülékeny csoportok továbbképzésére, kapacitásfejlesztésére és megerősítésére annak érdekében, hogy mindenkinek egyenlő hozzáférése legyen a formális és nem-formális oktatáshoz, illetve az élethosszig tartó tanulás ösztönzésére, különösen olyan alulképzett személyeknél, akik nehézségekkel szembesülnek a munkaerőpiacon.
  • A gyermekek és fiatalok fejlesztésére olyan tevékenységeken keresztül, amelyek célja a fiatalkori szegénység csökkentése, a gyermekvédelem és a társadalmi befogadás és fejlődés támogatása.

A Symplexis szervezi a projekt kommunikációs tevékenységeit.

 

 

A 2004-ben alakult Bilitis eredetileg leszbikus és biszexuális nők önsegítő csoportja volt; fokozatosan alakult át LMBTI jogi és érdekvédelmi szervezetté, amelynek vezetésében transz és interszex emberek is részt vesznek. Megközelítésünk figyelembe veszi a nem, rassz, szexuális irányultság, nemi önkifejezés, etnikai háttér, vallás, fogyatékosság és egyéb tényezők összekapcsolódásait, amelyek együttesen határozzák meg az egyén társadalmi helyzetét. Az LMBTI+ közösség mobilizálása és vezetőinek fejlesztése érdekében dolgozik, illetve érdekérvényesítő munkát végez az LMBTI emberek teljes egyenlőségéért Bulgáriában. Szakemberek képzésével is foglalkozik az oktatás, az egészségügy, a foglalkoztatás és az igazságszolgáltatás területén, és fellép az LMBTI+ emberek hátrányos megkülönböztetésével és az ellenük elkövetett gyűlölet-bűncselekményekkel szemben. A Bilitis az ILGA-Europe, az OII-Europe, a TGEU, az EGLSF és a FARE tagja.

A projektben a Bilitis az oktatási anyagok és képzések kidolgozását irányítja, valamint szakpolitikai ajánlásokat állít össze a döntéshozók számára.

 

 

Az 1995-ben alapított Háttér Társaság a legnagyobb és legrégibb működő leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI) egyesület Magyarországon. Célja a szakmai és politikai közvélemény, valamint a tágabb társadalom figyelmének felhívása az LMBTQI emberek problémáira; az őket segítő szolgáltatások működtetése; az LMBTQI emberek társadalmi helyzetének, szükségleteinek megismerése; ezen szempontok érvényesítése a közszolgáltatásokban; az LMBTQI emberek jogainak védelme, hátrányos megkülönböztetésük elleni fellépés; jóllétük, egészségtudatosságuk növelése; az LMBTQI közösségek önszerveződésének támogatása, kultúrájuk ápolása, megismertetése.

A többi projektpartnerhez hasonlóan a Háttér is kutatást végez, összefoglaló jelentést készít a magyarországi eredményekről a nemzetközi jelentéshez, felméri a témában közvetlenül érintett szociális és egészségügyi szakemberek igényeit, hozzájárul a képzési anyagok kidolgozásához és adaptálásához, valamint képzéseket szervez szociális munkások és egészségügyi szakemberek számára.

 

 

Az RJ4All (Restorative Justice for All – helyreállító igazságszolgáltatást mindenkinek) célja a közösségi kohézió és az emberi jogok előmozdítása.

A helyreállító igazságszolgáltatás értékeire alapuló, közösségi irányítású projekteket vezet, amelyeknek célja a társadalmi befogadás és a leghátrányosabb helyzetű csoportok megerősítése.

Célja, hogy jobbá és hatékonyabbá tegye az igazságszolgáltatás működését helyi, nemzeti és nemzetközi szinten is. Ennek érdekében a helyreállító igazságszolgáltatás értékeit és gyakorlatait alkalmazza (ilyenek többek között a hatalom megosztása, az igazságosság, egyenlőség, méltóság és tisztelet).

A 2010-ben alapított RJ4All-nak mára a világ 40 országában vannak tagjai. Kutatásokkal segít az alulreprezentált csoportoknak, hogy hallassák a hangjukat.

Széles körű kutatási tapasztalatával a RJ4All vezeti a BRING-In kutatási tevékenységeit az Egyesült Királyságban.

 

 

A 2011-ben alapított Information Technology for Market Leadership (ITML) görögországi központú globális vállalkozás. Az ITML számos H2020 projekthez nyújtott technológiai hátteret: a rendszerintegráció és az intelligens közlekedés (pl. H2020 Közlekedés Program, 2017-2020), a termelés intelligens digitalizációja és az informatika (pl. H2020 ECSEL Projects Productive4.0, 2017-2020, és I-MECH, 2017-2020), a nagyméretű adatállományok elemzése (pl. H2020 Project I-BiDaaS, 2018-2020) stb. területén.